OBI kocsibeálló: előnyök és hátrányok

Obi kocsibeálló, előnyök-hátrányok

Az autó védelme télen, nyáron és az átmeneti évszakokban egyaránt fontos. Megtehetjük persze, és sokszor nincs is más választásunk, mint az utcán parkolni, de ha van rá lehetőségünk, és egy autónyi hely az udvarunkban, akkor érdemes neki valamiféle védelmet biztosítanunk. A következőkben az OBI kocsibeálló választékát és előnyeit, hátrányait vesszük szemügyre. 

Milyen szempontokra figyeljünk, ha kocsibeállót szeretnénk?

Bár mi is foglalkozunk kocsibeállókkal, nem azért írunk most az OBI kocsibeálló kapcsán az előnyökről és a hátrányokról, hogy lehúzzuk. A cikk objektív szándékozik lenni, és célja, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik kocsibeálló vásárlásában gondolkodnak. Hiszen megannyi szempont van, amit figyelembe kell venni, ha az ember kocsibeállót tervez!

Lehet természetesen megoldás a garázs is, bár ha az embernek nincs a házba beépített garázsa, lehet, hogy jobban jár egy autóbeállóval, mint a mobilgarázsokkal. A garázsok ugyanis hajlamosak minden fölösleges tárgyat magukhoz vonzani, amelytől az ember nem képes megválni. Ráadásul nem mindegy, hogy hogyan néz ki az a hely, amit minden nap látunk, amikor kimegyünk a kocsihoz. 

A kocsibeállóknál figyelembe kell venni, hogy milyen anyagból van a lábazata, milyenből a teteje, mennyi ideig fogja várhatóan bírni, mennyire esztétikus, és természetesen igen fontos szempont, hogy mennyibe kerül. Amit még nem szabad elfelejtenünk: a talapzat, amely általában nem tartozik hozzá a kocsibeállókhoz, hanem külön le kell betonozni, térkövezni – vagy megcsináltatni mesterekkel. Ne felejtsük el, a legtöbb esetben az autóbeállót magunknak kell összeszerelni, egy vagy két ismerőssel, baráttal, nem mindegy hát, hogy milyen bonyolultságú szerkezetet vásárolunk – mérjük fel a saját képességeinket, mielőtt beleugrunk bármilyen házilag készítendő beruházásba. 

obi kocsibeállóo
Forrás: obi.hu

Milyen kocsibeállókat lehet venni az OBI-nál? 

Az OBI kocsibeálló választéka kellően széles. Legtöbbször fenyőfa lábazattal lehet kapni a szerkezetet, melyet nagy nyomás alatt, úgynevezett kazánnyomás alatt impregnálnak. Ez annyit jelent, hogy a faanyagot gombák és más kórokozók elleni támadás ellen gombaölő szerrel kezelik, amit ezzel a magas nyomással juttatnak be a fába. Így a fa lábazat, bár eredendően a fenyő nem túl kemény, képes jóval tovább ellenállni az esőnek-fagynak-napnak, mint egyébként tenné. A fenyő ráadásul többnyire a közeli országokból való, nem pedig a világ túlfeléről származik. 

A fedő anyaga többnyire PVC-ből van, amelyet acélcsavarokkal lehet a lábazathoz rögzíteni. Ez az esőtől és a napsütéstől védi az autót, és a mostani telek hómennyiségéhez képest bizonyára megfelelő védelmet nyújt. A polikarbonát tető még a fényt is átereszti, viszont elég jól árnyékol is. A PVC-tető sötétebb, nem ereszti át a fényt, de ez egy nyitott szerkezetű kocsibeállónál nem is fő szempont. 

Az acél- vagy aluvázas termékeknél még egyszerűbb dolgunk van, mint a fa lábazatnál, hiszen ezt szakember segítsége nélkül is össze tudjuk szerelni, ráadásul, bár nem fából van, cserébe jóval tovább megmarad, ha rendeltetésszerűen használjuk. 

Az OBI kocsibeálló előnyei

Az ár-érték arányra számíthatunk. Az OBI tömegtermelésre szakosodott, talán nem várhatjuk el tőle, hogy különleges minőséget kapjunk, viszont ahhoz képest, hogy fa, meglehetősen jó árban van. Ha egy ácsot kérnénk meg, hogy készítsen nekünk egy autóbeállót, meglepődnénk, hogy milyen magas árat mond.

Különösen az utóbbi évek történéseinek fényében alaposan felment a fa ára, a mesterekről nem is beszélve, így ha magunk szeretnénk megcsinálni a kocsibeállónkat, viszont méricskélni nem szeretünk vagy nincs módunk, akkor az OBI kocsibeálló jó megoldás lehet számunkra. Ezzel ráadásul időt is spórolunk, mert mire egy szakembertől időpontot kapnánk egy kocsibeálló megépítésére, addigra valószínűleg hosszú hónapok telnek el.

Összeszerelési útmutatót minden esetben mellékelnek hozzá, így, ha egy kicsi tapasztalatunk van a barkácsolásban, csakhamar egy új autóbeálló ékesítheti az udvarunkat. 

Az OBI kocsibeálló hátrányai

Hibás minőségű anyag

Sajnos, mint a nagy áruházak jó részében, ha nincs mázlink, itt is bele lehet futni hibás termékekbe, alacsony minőségbe. Előfordult már megcsavarodott vagy penészes, esetleg durva felületű fa, vagy a csavarokat nem lehetett rendesen rögzíteni, esetleg a tetőt borító műanyag ázott be az illesztéseknél. Minden esetben ellenőrizzük le az áru minőségét, mielőtt kifizetjük, vagy ha utólagos kiszállítással rendeltük meg a kocsibeállót, győződjünk meg róla, hogy megfelelő minőségű-e a kiszállított alapanyag. 

Sokszor érdemes betárazni plusz deszkákat, léceket, ha van, ahonnan be tudunk szerezni, hogy biztos lábakon és stabilan álljon az új autóbeálló. 

Nem lehet megúszni a szakembert

Ha fa vázas terméket rendelünk, nem tudjuk kikerülni, hogy egy szakembert hívjunk. A fa szerkezetet ugyanis ha rosszul állítják össze, akkor előfordulhat, hogy nem biztonságos, és esetleg veszélyes is lehet. A fa építmény összeszerelése szakma, megéri fogadni valakit, aki ért hozzá – és kifizetni az árát. Ráadásul, mivel tömeggyártmányról van szó, előfordulhat, hogy nagyon is ki van centizve az alapanyag, épp egy hajszállal kevesebb vagy rövidebb a kelleténél. Ilyenkor tényleg hasznos valaki, aki tudja, hogyan lehet kihozni a legjobbat abból, ami van. 

Szállítási költség

A benzin mindenképpen pénzbe kerül, és ha csak nincs platós teherautónk, a szállítási költség is ráterhelődik az anyag- és az összeszerelési költségre. A kocsibeálló méretre vágott gerendákból és deszkákból, vagy acélrudakból áll, valamint a tetőt alkotó PVC-lapokból, ezt szinte kizárólag házhoz szállítással lehet elhozatni. 

Akkor végül is megéri egy OBI kocsibeálló?

Attól függ, mit szeretne az ember. Ha mindenképpen fát szeretnénk, akkor határozottan jól tudunk vele járni, kellő körültekintés mellett. Ha olcsó megoldásra törekszünk, ami mégsem a “leggagyibb”, akkor is. Még az is lehet, hogy felfedezzük rejtett barkácsolási tehetségünket az összeszerelés művészetében. És természetesen mindig jó alkalom a barkácsolás, hogy összehozza a rég nem látott barátokat, hogy együtt munkálkodjanak valamin – jelen esetben egy kocsibeállón. 

De legyünk nagyon figyelmesek! Amit nyerünk a réven, hogy viszonylag olcsó megoldás, azt elveszthetjük a vámon: túl sok energiánkba kerülhet, és nem biztos, hogy azt a minőséget kapjuk meg végeredményként, amelyre valóban vágyunk. Ha úgy vagyunk vele, hogy ha már az ember kiad rá egy csomó pénzt, akkor legyen minőségi és tartós, akkor át kell gondolnunk a dolgot. Mert a tetőt lecserélni, mert megcsavarodott vagy beázik, nemcsak pénzben, de időben és energiában is macerás.

Megszakítás